Tardy Lajos műveinek bibliográfiája
Tardy Lajos 1914. július 28-án született Budapesten, édesapja gépészmérnök volt. 1937-ben szerzett jogi diplomát a Pázmány Péter Tudományegyetemen. 1937 októberétől 1938 novemberéig katonai szolgálatát töltötte. Ezt követően több ügyvédi irodában is dolgozott ügyvédjelöltként, ezek között említendő dr. Kenéz Miklós, dr. Hidas Sándor és dr. Dósa Ottó ügyvédi irodája. 1942-ben egységes bírói és ügyvédi vizsgát tett le, s így módja nyílt arra, hogy abban az évben ügyvédi irodát nyisson Pestújhelyen.
A II. világháborúban a keleti fronton katonaként szolgált, szovjet hadifogságba esett, melyből 1947-ben szabadult. Budapestre visszatérve a Földművelésügyi Minisztériumban lett jogász. 1949 januárjától az Igazságügyminisztériumban alosztályvezetőként dolgozott miniszteri osztálytanácsosi rangban, és ezzel párhuzamosan 1949. november 1-től az Országos Fordító- és Fordításhitelesítő Iroda igazgatója is volt 1955. március 12-ig.
1955. március 28-án – koholt vádak alapján – letartóztatták, a börtönből 1955. október 2-án szabadult. Ekkor megbetegedett és 1956. január 28-ig kórházban feküdt. Törvényességi óvás alapján 1956-ban, majd 1989-ben rehabilitálták.
1956 júliusától az Új Magyar Könyvkiadó lektora volt, 1957-58-ban önálló ügyvédként működött, 1959-60-ban az Állami Könyvterjesztő Vállalatnál dolgozott, 1960 novemberétől az 1969-es év végéig az Országos Széchényi Könyvtár tudományos munkatársa volt. 1970-től a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Könyvtárának vezetőjeként dolgozott nyugállományba vonulásáig (1975).
1954-ben szerzett kandidátusi fokozatot a jogtudomány témakörében írt disszertációjával, majd mint kartvelológus egyben a magyar-grúz kapcsolatok történetének kutatója nyerte el 1973-ban Grúziában a történelemtudomány doktora fokozatot, s ezt abban az évben honosították is (disszertációjának címe: „Grúzia a középkori európai közvéleményben és a XVI. századi grúz-magyar kapcsolatok”).
Tagja volt az MTA Őstörténeti Munkaközösségének, valamint a Szegedi Őstörténeti Munkaközösségnek. Tagjává választotta az MTA Orientalisztikai Bizottsága, választmányi tagja volt a Kőrösi Csoma Társaságnak. Választmányi tagja volt a Magyar Írók Szövetségének, a Magyar Pen Clubnak, továbbá a Société des Asiatique de Paris vezetőségének, a párizsi Revue de Kartvélologie tudományos tanácsának. A szegedi József Attila Tudományegyetem címzetes egyetemi tanára volt.
Az 1980-as évek második felében a reneszánszkori külföldi tollforgatók beszámolóinak feldolgozására irányuló kutatásait (Iter Pannonicum) a Soros Alapítvány támogatta. Orvostörténeti kutatásaiért 1984-ben elnyerte a Weszprémi István Emlékérmet. Két alkalommal is kitüntették a Munka Érdemrenddel. 1988-tól segítette az akkor alakult Történelmi Igazságtétel Bizottság munkáját.
1990. január 10-én hunyt el Budapesten.
Több, vele készített interjú és róla írt megemlékezés teszi teljesebbé életműve megismerését. 1970-ben a Magyar Nemzet 7. számában Maron Ferenc készített vele interjút a magyar-grúz történelmi kapcsolatok feltárásáról, 1974-ben pedig hasonló témájú cikk jelent meg róla Tbilisziben a MACNE elnevezésű periodikában. 1977-ben a Szovjetunió c. folyóirat 1. számában Szilágyi Péter adta közre a vele készített beszélgetés szövegét, 1978-ban az Esti Hírlap 195. számában Lukács Ákos interjúja olvasható. 1980-ban a Literaturnaja Gruziában mutatták be a kartvelológus Tardy Lajost, s hasonló témájú publikáció jelent meg idehaza az Ország-Világ 37. számában, Benedek István Gábor tollából. Még ugyanabban az évben az Esti Hírlap 282. számában Lukács Ákos írt Tardy kutatásairól. 1983-ban az Olvasó Nép nyári számában Torday Alíz közölt vele interjút, s ugyanabban az évben a Népszabadság 185. számában Máté J. György vele készített beszélgetését adták közre. A Könyvvilág 1986-os 3. számában olvasható a Nádor Tamással folytatott beszélgetése.
A Forrás 1987-es évfolyamában Radics Péter írt róla „Memento-memoárok a középosztályból” címmel. A Népszabadság 1988. évi 191. számában találkozhatunk Czippán Györgynek Tardy Lajossal folytatott beszélgetésével, míg a Szabad Föld 1989. évi 2. száma történelmi nyomkeresőként mutatja be Tardyt a Kis József Manóval folytatott beszélgetésében.
75. születésnapján, 1989-ben az Élet és Irodalomban Domokos Mátyás, a Magyar Nemzetben Zay László köszöntötte őt.
Halála után a Magyar Nemzetben Ruffy Péter emlékezett munkásságára, az Élet és Irodalomban és a Szovjet irodalom c. periodikában Rab Zsuzsa, a Keletkutatás folyóiratban Róna-Tas András. 1991-ben az Érden kiadott Földrajzi Múzeumi tanulmányokban emlékeztek munkásságára, Tbilisziben pedig 1992-ben jelent meg megemlékezés a kartvelológus Tardy Lajosról. 2006-ban Demény-Dittel Lajos retrospektív életmű-bibliográfiát készített.
Tardy János
