Dr. Péter László (1926-2019)

Dr. Péter László
A kép forrása: SZTE Klebelsberg Könyvtár Képtár és Médiatéka

In memoriam
Dr. Péter László
ny. egyetemi tanár, irodalomtörténész, várostörténész, nyelvész, folklorista, a Tiszatáj folyóirat alapító-névadó szerkesztője

 

Dr. Péter László 1926-ban született Jánoshalmán. 1943-ban diplomázott a Szegedi Tudományegyetemen, 1947-ben summa cum laude bölcsészdoktori fokozatot szerzett, majd 1948-ban magyar-latin-filozófia szakos középiskolai tanári oklevelet. 1968-ban már az irodalomtudomány kandidátusa, 1991-től az irodalomtudomány (az MTA) doktora volt.
1954-től 1956-ig a szegedi Egyetemi Könyvtár munkatársaként, a könyvtár bibliográfiai csoportjában, illetve kézirattárában tevékenykedett. Ekkoriban számos bibliográfia, katalógus ké­szítésében vett részt, valamint különböző kiadványokat szerkesztett. Baróti Dezső irányításával ebben az időben kez­dődtek az egyetemen Juhász Gyula összes művei kritikai kiadásának munkálatai, melybe Péter László is bekapcsolódott, s a sorozat lezárásig részt vett a munkálatokban.

1956-os szerepvállalása miatt egy időre börtönbe került, de később visszatérhetett az egyetemre, hogy folytassa a megkezdett kritikai szöveggondozást. 1961-től a szegedi Somogyi Könyvtárban volt könyvtáros. Ekkoriban kezdett helytörténettel komolyabban foglalkozni. Első jelentősebb munkája ekkor Tömörkény néprajzi írásainak összegyűjtése és kiadása volt: 1963-ban a Szépirodalmi Könyvkiadó jelentette meg Munkák és napok a Tisza partján címmel a Tömörkény összegyűjtött művei soro­zatának záróköteteként. Érdemei közé sorolható, hogy az amerikai magyarság legnagyobb gyűjteménye a Vasváry-hagyaték Szegedre kerülhetett.

Bálint Sándorral baráti kapcsolatot ápolt, bibliográfiáját is ő állította össze. 1986-tól az MTA Irodalomtudományi Intézetének tudományos munkatársa, majd 1990-től nyugdíjazásáig ismét a József Attila Tudományegyetem egyetemi tanára volt. A Magyar Tudományos Akadémia megbízásából szerkesztője volt az Új Magyar Irodalmi Lexikonnak. Számos elismerést, kitüntetést tudhatott magáénak: 1992-ben Szeged díszpolgárává avatták, 2001-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjének birtokosa lett.

Nyugdíjazását követően is aktív életet élt Szőregen: számos publikációja jelent meg, valamint tudományos, irodalmi munkássága kötetbe rendezésén fáradozott. Publikációit három bibliográfiai kötetben összegezték: Apró Ferenc két kötetes munkáját a Gyuris György szerkesztette harmadik követte 2015-ben.

Szegedről egy interjúban egyszer így vallott: „Jószántamból sohasem akartam elmenni Szegedről, csak muszájból. 1956-ban útra kelhettem volna, amint sok barátom el is ment. De úgy lettem volna, mint Baudelaire Albatrosza: ha partra tettek volna, csak botladoztam volna. Sze­gedi gyökereimtől elszakadva mit csináltam volna Amerikában? Mindennap Juhász Gyulával, Mórával, Tömörkénnyel, József Attilával keltem-feküdtem. Nem tudtam máshol elképzelni az életemet.”

Emlékét megőrizzük.